A nemrég született kölykök úgy gondolják, jó dolog kiskutyának lenni. Minden nap ötször-hatszor kapnak az anyjuktól finom tejecskét. Azután alszanak, néha megszagolgatják egymást.
 

Szeretik azt is, amikor Anyu mosdatja őkat. Olyan finom, ahogy a nyelvecskéjével végig tisztíjat, megmasszírozza a hátukat, hasukat.
 

Arra már rájöttek, hogy laknak valahol. Néha halk hangokat hallanak, emberi beszédet. Van egy selymes hang, és egy kaparósabb. A selymes hangot hallják többször.
 

Egy reggel, amikor az elsőként világrajött kiskutya felébredt, kinyílt a szeme! Képeket látott. Láttam képeket! Először megijedt. Azután megörült a dolgonak, mert meglátta Anyut, aztán a testvéreit. Aztán a szobát, ahol a vackuk van. Távolban egy ablakot, és azon keresztül a napot...
 

"Mi az a fényes korong? - kérdezte az egyik gombóc az Első Fiútól. 

"Anyu azt mondta, a nap. A nap a barátunk. Meleget ad, és azt is megmondja, mikor van és hol van a kiskutya. Ezt most nem pontosan értem, de a meleget én is érzem..." - válaszolt az Első Fiú. Hanyatt is feküdt, hogy jobban érje a pocakját a napsugár. Majdnem olyan finom volt, mint amikor Anyu mosdatja.

Az Első fiú az egyik testvérét különösen szerette. Szívesen mesélt neki olyan dolgokat, amiket ő már tudott. Mindig együtt összebújnak, bátorítják egymást. Az első lépések úgyis olyan nehezek. Inkább még csak kúszások. De így együtt nem érzik a bizonytalanságot.